Általában az egész társadalomra jellemző a (szándékosan gerjesztett) széthúzás, de egy valamiben feltűnően nagy az egyetértés: "a hülye bringások mi a lóf...t keresnek az úton?"

Nos, ennek okáról kéne kicsit beszélgetni.

Ha megkérdeznünk autósokat (már önmagában gáz ez a kategorizálás, mert egy autósnak is lehet kerékpárja és fordítva), hogy mi a bajuk a kerékpárosokkal, a legtöbbször előforduló válaszok a következők:

- mert azt hiszik, rájuk nem vonatkozik a KRESZ,

- mindig átmennek a piroson,

- lassítják a forgalmat, nem lehet tőlük haladni.

Nos igen, ezek a tapasztalatok, de vajon mi az oka annak, hogy bár az autósok nagy része időnként szintén nem törődik a KRESZ-el, sokan át is mennek a piroson, és a forgalom lassításának fő okai maguk az autósok - lásd a sok "beugrok a trafikba egy cigiért" autósok, út közepén egymás mellett parkolva beszélgető taxisok, stb. - , valahogy mégis a kerékpáros társadalom az a réteg, akit a legnagyobb egyetértésben szoktak szidni? Miért van az, hogy a trafik előtt, az úton hagyott BMW-t csöndben kikerüljük, a piroson áthajtó autókkal nem foglalkozunk, de a kerékpárost az öklünket rázva fenyegetjük, ha miatta lassítani kell 3 másodperce, vagy, ha csak látjuk, hogy átgurult a piroson?

Erre magunk is rájöhetünk, ha egy kicsit figyelgetjük a közlekedésben résztvevőket és szemtanúi vagyunk néhány élethelyzetnek.

Az emberek általában kitapasztalták, hogy a különböző X6-os BMW-kben, a fekete Audikban, 40 millás mercikben, hogy is fogalmazzam, vélhetően nem a történelem-magyar szakos tanárok szoktak pöffeszkedni, de még csak nem is toleráns szociális munkások, közértes nénik, vagy kispapok...

Amellett, hogy a nagy autó státusz-szimbólum, a sok lóerő és az őt körülvevő monstrum vaskeret plusz önbizalmat ad a benne ülőnek. Mindenki tapasztalhatta, hogy az úton a pirosnál pofont adni kipattanó figurák általában nem Suzuki Swiftekkel közlekednek, de még csak nem is vidám színekben pompázó bogárhátúkkal, hanem a fent említett böszme szériákkal. Általában. Általában mindig. Ettől függetlenül bizony könnyen kialakulnak kölcsönös anyázások, bosszúból ráfékezések az egyenrangú kisautók vezetői között is.

Bár autóban ülve - tudva azt, hogy a másik úgy sem hallja - könnyebben szidja a többi közlekedőt az ember, mint mondjuk gyalogosan, vagy kerékpáron, bizony tartani lehet attól, hogy a másik fél kocsijából egyszer csak kipattan két-három baseball ütős kopasz revansot venni, vagy üldözni kezdik, leszorítják, esetleg hazáig követik...

Na, kérem szépen, ez az a veszély, ami a kerékpárral közlekedőkkel szemben nem áll fenn. A csóró biciklis, "akinek még autóra sem telik", nem fog gépkarabélyt rántani, de még csak baseball ütő sincs a zsebében, sőt még egyedül is van - vele kapcsolatban nem érheti akkora meglepetés az embert, mint egy sötét üveges autó esetében. A csóró bringásnak valszeg még bűnöző barátai sincsenek, akik hazáig követnék az embert, vagy a rendszám alapján zsaru kapcsolataival lakhelyét találnák meg... A bringások általában galamblelkű környezetvédőcskék, akiknek fogalmuk sincs az életről, nem tudják mi is az a keménység, és hát valljuk be, csak azért vannak még életben, mert én nem húzom rájuk a kormányt és nem taposom el őket a kocsimmal...

A kerékpáros még vissza sem tud dudálni, sőt ha a gázra taposva odakiáltunk neki valami szaftosat, még bosszút sem tud állni, maximum, ha esetleg mégsem olyan anyámasszony katonája, akkor is csak  vígjátékba illik, ahogy a vas szamáron csücsülve hadonászik és alig hallható hangon kiabál valamit a nagy és erős autósnak. Általában az emberek nagyon nagy többsége szemében a kerékpár mint közlekedési eszköz egyenlő a Tesco-ban 16 ezerért megvett vasmontembájkkal. Egy tank benzin nem jön ki az árából... Valljuk be, bosszantó lehet, amikor a fővárosi csúcsforgalomban, a dugóban álló autós azt tapasztalja, hogy a sem súlyadót, sem kötelezőt, sem benzint nem fizető "biciklis" röhögve végiggurul a sor mellett és 20 perc alatt teszi meg azt az utat, amit az autós 50 perc alatt... Már hogy ne fájna? Főleg, hogy még "közig bírságra" sem kell számítania a rohadéknak, ha átgurul a piroson... (a rohadt mocsok...)

Az igaz, hogy a "P", vagy "E" vagy szlovák rendszámú, vagy csak nagyvonalúan rendszám nélküli BMW-ben döglő "vállakozót" is utálja mindenki, de hát ki mer neki beugatni? Nem igaz? Ha megáll az út közepén egy cigiért, vagy kiosztani egy pofont valakinek? Inkább kikerüljük. Ha áthajt a piroson? - Nem a mi dolgunk. Mi vagyok én, rendőr vazzeg? - Nem ad elsőbbséget? - Megadom én neki, ezen ne múljék a béke...

Na, de a bringás...

Egy szó, mint száz... Lehet ezt ragozni, de valljuk be: a kerékpáros azért célpont, mert könnyű ellenfél. Nincs revans. Nincs következmény. Amit neki mernek üvölteni, azt nem merik a nagy autósnak...

Érdemes lenne ezen elgondolkodni és amikor emelkedik az ököl a rázáshoz, nem árt, ha az ököl gazdája felteszi magának a kérdést: ha a csávó egy X6-os terepjáróban pöffeszkedne és 15-el haladva tartaná fel a sort, akkor is ráznám az öklömet?

Ami pedig a KRESZT illeti:

1. járdán tilos kerékpározni

2. a busz sáv nem csak a taxisoké és a szlovák rendszámos BMW-ké, hanem a buszok mellett a kerékpárosoknak is kijelölt útvonal.

3. A kerékpárút nem autóparkoló!

Tragédia történt. Ki gondolta volna, hogy egyszer még ez is megesik... Nehéz is róla beszélni. És nehéz megszólalni a hír után... Márpedig igaz: BKV biztonságiak nem engedték fel a villamosra  hullarészeg embertársukat... Ilyen történt a XXI. században...

Még szerencse, hogy az esetet meg is örökítette egy arra járó ügyeletes okostojás, aki okostojáshoz méltóan azonnal fel is rakta a videót a youtube-ra, abszolút objektív címmel. Aszongya szó szerint: "A 4-6 ellenőrei azthittek ök az istenek..."

Íme a videjó:

Természetesen nem kellett sokat várni újságíróink azonnal rácsaptak a rendkívül egyedi eseményre, mint gyöngytyúk a t...konyra és már BKV ellenőrök által megrugdosott utasról cikkeznek szinte minden hírportálon és a TV-ben, rádióban. (Érdekes, amikor ellenőröket vernek meg, az valahogy nem érdekli egyiket sem...)

Na akkor elemezzük a látottakat:

1. Nem tudjuk, mi volt az előzménye az intézkedésnek, de az biztos, hogy volt valami, hiszen Mátyás királyt játszó okostojásunk sem ok nélkül rántja elő csőre töltött kamerás mobilját... Valószínűleg nem úgy indult a sztori, hogy a két ellenőr így szólt egymáshoz: - Te, a következő megállóban ne engedjük felszállni az egyik utast! - Oké! Sőt, lökjük is hanyatt! Sokkal életszerűbb, hogy a firkászok által azonnal védelembe vett részeg disznó a műfajához méltóan részegdisznóskodott a villamoson, esetleg jegy nélkül akart felszállni, kötekedett, lökdösődött, a járműre vizelt, odahányt. A videóból ez nem derül ki, mindenesetre érdekesnek találom, hogy engem még soha nem akartak lelökni a BKV-sok egy villamosról sem. És általában a több milliós utazóközönségnek sem mindennapos élménye, hogy két sárga mellényes BKV-s minden előzmény nélkül lökdösi őket... Az utazásnak ugyanis nem csak az a feltétele, hogy jegyünk legyen, hanem az is, hogy ne zavarjuk utastársainkat és ne legyünk ittasak. Miért? Mert a szolgáltató így döntött. Pont. Aki pedig a feltételeknek nem felel meg, az az utazásból kizárható. Az a bizonyos kizárás pedig bizony verbális kéréssel viszonylag ritkán érhető el.

2. A videón az látszik, hogy valami merev részeg emberszerű lény közelít az indulni akaró villamos ajtaja és az ott álló biztonsági őrök felé, akik közül az egyik az ajtóban mellkason löki, így az hanyatt esik, majd nem feladva küzdelmét továbbra is fel akar szállni a járműre, így kéz a kézben dulakodik az egyik BKV-sal, a másik pedig egy laza lábtolással ismét kilöki a négykézláb közelítő részeget. (Ennek ellenére BKV-sok által megrugdosott meg összerugdosott férfiről harsognak a hírek.)

3. Ekkor jelenik meg a kamerával Mátyás(király)kodó okostojásunk, aki mint valami ellenőrző elöljáró szólítja fel a járművön tartózkodó BKV-sokat számuk és nevük megadására. Sőt, egyikük igazolványát megfogva azt közelről lekamerázza... majd az internetre feltölti gondoskodva a személyiségi jogok maximális megsértéséről...

4. A BKV-sok bizony hibáztak. Hibáztak azzal, hogy szóba álltak a járművön tartózkodva egy utcán kamerával okoskodó járókelővel és tűrték, hogy kamerázza őket. Egyikük tűrte azt is, hogy a ruháján lógó jelvényét/igazolványát fogdossa ez a járókelő, akivel NINCSENEK JOGVISZONYBAN. Mint hallható, a meglepetéstől nem hittek a fülüknek, meg a szemüknek, hogy ez a kamerás idióta őket kéri számon.De hibás a BKV is, hogy nem képzi ki az embereit arra, hogy attól, hogy ők közfeladatot látnak el, attól még jogaik is vannak és nem kell beijedni egy kötekedő járókelőtől csupán azért, mert azt harsogja, hogy "Mi a száma? Mi a száma?". Azt pedig végképp ne engedje, hogy egy jöttment kamera-jani megragadja a ruhájára kiakasztott jelvényét/ igazolványát és azt fogdosva kamerázgassa. Mert ehhez meg neki nincs joga.

5. Érdekes esettanulmány, hogy kamerázó okostojásunk megszólalása előtt az utasok csöndben nézik az eseményeket, majd a "Mi a száma? Mi a neve?" böffenés után egyből előjön mindegyikből a "majd én rendet teszek"...Csordaszellem...

6. Végezetül: Csak Budapesten naponta vernek BKV ellenőröket. Az eset kapcsán a BKV által kiadott közlemény szerint az elmúlt egy hétben 8 esetben támadták meg az ellenőröket. Érdekes, soha egyetlen újság sem említi meg az  ilyen esetet, nem cikkeznek felháborodást kiváltó cikkeket ezekről és kamerás okostojások sem jelennek meg olyankor, hogy felvegyék a bűncselekményt és közzétegyék a tettes fizimiskáját. Fotelből nehéz is lehet elképzelni milyen lehet éjszaka egy 4-6-os járaton dolgozni azzal a feladattal, hogy zárd ki az utazásból a rendbontót, a bliccelőt, a részeget stb. Fotelből meg az újságíró klubból nehéz is lehet elképzelni mit tud művelni egy-egy seggrészeg baromállat, főleg, ha támogatást kap. Hogy hányszor pisálják össze poénból, hányszor verik és graffitizik szét a járműveket. Hányszor kezdenek jogi kiselőadásba "egysörös" (értsd: egy sörtől már talajrészeg) sihederek azzal fenyegetőzve, hogy így meg úgy fogják feljelenteni a rendőrt, az ellenőrt, a sofőrt, a nagymamát és mindenkit, aki kicsit is zavarja részegdisznókodásukban.

Okostojásunk valószínűleg akkor sem rántja elő kameráját, ha kirabolnak, kifosztanak valakit, akkor sem, ha egybenyakú disco-kidobók rugdosnak ki valakit egy szórakozóhelyről (jééé! Ilyen is történik? Ki hinné?). Akkor sem, ha egy kidobó megmotozza a disco bejáratában. Még szólni sem mer. Az ilyenek kezében csak akkor működik a kamera - akkor is csak az előzményeket fel nem véve -  ha közfeladatot ellátó vagy hivatalos személyt lehet "számonkérni", lefilmezni, a neten közzétenni, rágalmazni, vádolni... És mivel operált nemiszervű újságíróink rendszerint vevők is rá, így megvan okostojásunkban a megerősítés is. A sikerélmény!!! Egy senki elmondhatja magáról: "Végre valaki lettem! Az én videómmal foglalkozik egy ország három napig! És az igaz, hogy más haszna nincs belőlem a társadalomnak, de tönkretettem az életét ennyi meg annyi éhbérért dolgozó embernek! Juhéj!  És megvédtem egy deviánst! És senki nem vert képen ezért! Juhéj! Micsoda kéjes érzés!"

Ez egy ilyen ország. Az emberi jogvédelembe csomagolt anarchia és deviancia országa. Ezzel együtt kell tudni élni.

Aztán majd mikor már senkit nem fog érdekelni a társadalom, a rend, a jóérzés, amikor mindenki nagy ívben tesz arra, hogy évszázados normákat betartsa és betartassa, amikor a buszon több lesz az okádék, mint az ülőhely, amikor több a graffiti, mint a tűzfal, amikor több rendvédő lesz börtönben, mint bűnöző, és amikor kamerázó okostojásaink  is kaptak két fülest valami részeg deviánstól a szemétkupac közepén, akkor talán majd leteszik a kamerás telefonjaikat  és lehet, újragondolják ezt a farizeus jogvédelmet...

A tó partján horgászó bácsika teljesen normálisnak tűnt. Amolyan nagypapi típusú volt a színes melegítőfelsőjében ahogy gondosan pakolászott a holmijai között. A nézelődő turisták csendben bámulták a kedves öregúr tevékenységét.

Amikor elővette egyetlen halát, a ficánkoló arany színű kárászt, keresett hozzá egy zörgős nejlonszatyrot, majd beledugta. A szatyrot párszor áttekerte rajta, majd a földre dobta. A hal eleinte udvarias, majd egyre türelmetlenebb mozgással - uszonycsóválással, rángatózással - jelezte, hogy valami nem kóser, viszonylag kevés oxigén jut neki a tescós szatyor alján. Dobálni is kezdte magát, ahogy az egy fuldokló gerinces állattól/embertől elvárható, mihelyt megvonjuk tőle az éltető oxigént. A bácsika eközben nyugodtan, tette-vette dolgait, felszerelését pakolgatta, ügyet sem vetett a lassú halálra ítélt állatra.

Ekkor hozzálépett az egyik arra járó fickó és megkérdezte, hogy nem kellett volna azt a halat legalább egyszer fejbekólintani, hogy ne szenvedjen, majd kérte, hogy tegye már meg, ha már úgyis elviszi. A bácsika tanító hangon közölte az illetővel, hogy nem szabad a halat agyoncsapni, mert akkor nem lesz olyan jó az íze -magyarázta és még a fejét is csóválta hozzá, hogy nyomatékosítsa: nem szabad!

Az érdeklődő illető ezután pár másodperc alatt kihúzta nála a gyufát mikor affelől érdeklődött, hogy a tyúkjait is vödör vízbe dobva öli-e meg otthon, vagy a felesleges kiskutyákat, kismacskákat is vízbefújtással szabadítja-e meg földi pályafutásaiktól, tekintettel arra, hogy az állatkínzás manapság bűncselekménynek minősül.

A kedves bácsika ezután ökölbe szorított kézzel eltorzult arccal üvöltött néhány keresetlen mondatot a hülye állatvédőkről, majd részletezni kezdte, hogy hogyan fogja lecsapni a kötekedő idegent és akár a rendőröket is, ha a halához mernek nyúlni, majd kapkodva a robogó csomagtartójába dugta az azóta is szorgalmasan vergődő halát és sietve lelécelt.

A turisták maguk elé meredve csak a vizet nézték csendben.

Újabb kerékpárt segítettem a világra a napokban. Az újszülött városi romboló egy sárga-piros Mali Ironman alumínium vázra épült rá, ami kapott egy fekete egyenes villát. A kerékszett egy 28 mm magas felnis, Normandy magas-peremes pályaagyakra fűzött cucc.

Még csak félidősen...:

Vadi új Shimano exage hajtóművön egy 42 fogas lánctányér adja a lendületet a hátsó 18 fogas racsnihoz. A bringa színeihez egy vadi új fekete Saccon fékpár is dukál.  A kerékpár fantázianevét a stucni márkája és felirata adta: Xtasy...

Gazdája és örökbefogadója örömmel indult neki a nyári budapesti utcáknak.

Érdekesség: Bár országúti rajongó vagyok, ez a gép már a második egyenes kormányos összeállításom volt egy éven belül. Az első sem csúnya, azonban az nem egysebis, hanem egy 2x8 as váltórendszerű országúti/fitness.

Nem-nem, ilyen színű Mali Ironmant nem gyártanak, de a képzeletem szárnyalt egy kicsit...

Azért ezt a nyerget nézzük meg alaposabban!

És az egyenes kormány pedig nem markolatot kapott, hanem bandázzsal vontam be.

Hajrá bringások!

Húsmentes/vegetariánus grillezéskor nem csak a szokásos padlizsán, cukkini stb. jöhet szóba.

Íme a vega csevap receptje:

Kell hozzá 500 gramm buzasikér, azaz szejtánpor, ami bármely bioboltban olcsón beszerezhető. 2011-es áron ez kb 7-800 Ft, szóval nem vágja földhöz az embert és lesz belőle majd egy kiló búzahús.

A buzasikért meleg vízzel keverve elkészítjük a még nyers buzahúst. A sikér tulajdonsága miatt ez pár pillanat alatt létrejön, úgyhogy később nem lehet az állagán változtatni. A víz-sikér arányra rá kell érezni.  Fontos, hogy bő vizet kapjon, különben túl kemény lesz. Vigyázat, ha összeállt a szejtán, már nem lehet vizezni!

Ezután az egész gombócot kb. 5 perc alatt megfőzzük, majd felszeletelve újra megfőzzük. Igazából így jön létre az igazi buzahús, ami már nem nyúlós, nem ragadós és amit már lehet sütni, főzni, szeletelni stb. Azonban mi most darálni fogjuk. Ha sikerült valahonnan kukázni egy húsdarálót, az egészet daráljuk le.

Ezután sóval, jó sok borssal, és 1 kiskanál hinggel (hagyma helyettesítő porfüszer) jó alaposan ízesítsük meg, majd kevés olajjal és pár evőkanál liszttel érjük el a megfelelő tapadást. Ezután enyhén lapos két ujjnyi vastag hurkákat kell formázni belőlük, majd mehet a grillre! Hadd szóljon!

"A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet. " Bhagavad Gita 17.8.

204 km kerékpáron negyed nap alatt

A 2011-es Tour de Pelso rendezvény amatőröknek szervezett Balaton körüli maratonjára idén is sok ezren sorakoztunk fel Siófokon. A rajt 9.00 órakor volt, de már 14.00 órától várták a célba érkezőket, akik Siófok-Fonyód- Keszthely - Badacsony -Balatonfüred - Siófok útvonalon tekerték le a 204 km-es távot. A szervezésnek és a biztosításnak köszönhetően végig autóúton (7-es főút, 76-os és 71-es főúton) haladt a mezőny.

Na, de térjünk a lényegre, magára a menetre! A rajt után bizony jó néhány perc eltelt, mire a több ezer főnyi tumultusban annyi hely felszabadult, hogy az ember ráülhetett a gépére és nekiiramodhatott, kikerülve az erejükkel spórolós túrázókat.

A 7-es útra kiérve amerre csak szem ellátott kerékpárosok haladtak a szikrázó reggeli napsütésben, a száraz autómentes úton, szinte egy bolyban, így ekkor a mezőnyben jóformán teljes volt a szélvédettség. A sík úton hamar és könnyedén fel lehetett venni a 40-45 km-es tempót, előzgetve az újabb és újabb bolyokat és leszakadozókat, akik előrébb jártak. A hangulat nagyon vidámnak tűnt. Mindenki elégedett volt a kedvező időjárással a több napos esőzés után. Ekkor még vidám átkiabálások, poénok, beszólások hallatszottak mindenfelől.

Fergeteges élmény olyan főúton haladni kerékpárral, ahol nem suhannak el mellettünk ideges autósok, sőt semmilyen autósok, sem teherautók, csak a kerékpárok suhognak és tisztán hallani a lakott területen fel-fel tűnő spontán szurkolók hajrázását. Ahogy rongyol előre az ember, egyre nagyobb sebességgel haladó kerékpárosokat sikerül beérnie és a 30 km/h alatti túrázóknak nyoma sincs. A szárszói lejtőn lefelé 60-65 km-es sebességgel lesiklani - autóktól mentesen - sem mindennapi élmény egy magamfajta amatőrnek.

Az első pihenőállomás valahol Fonyódnál volt. Igazából annyira jó volt az út és annyira kellemes volt 35-45-ös tempóban haladni, hogy nem is szívesen álltam meg, hisz a kulacsom is majdnem tele volt és a szölőcukor készletből is alig fogyasztottam pár szemet. A pihenőnél banánt, műzliszeletet és ásványvizet lehetett vételezni. Sebesen betoltam a fejembe néhány banánt, zsebre vágtam pár műzlit, kipótoltam a kulacs vízhiányát, aztán nyomás. Voltak, akik meg sem álltak a pihenőnél és így súlyos 5-10 perceket spóroltak.

A gyors pihenő után folytatódott az iram, ám, ahogy végére értem a déli partnak és kezdődtek az emelkedők, úgy csökkent a sebességem is. Az egymás után előbukkanó emelkedőkön mászva már se híre, se hamva nem volt sem a 45-ös, sem a 35-ös tempómnak, de némely helyeken még a 25-ösnek sem. A kerékpárosok egyre inkább leszakadozva egymástól, egyre csendesebben másztak és haladtak, várva valami jótékony kis lejtőt, ami akár némi pihenést is nyújthat. Mindezzel együtt hihetetlenül izgalmas, várakozással teli élmény volt az út 1/3-án túl lenni.

A második pihenő Keszthely közelében volt. Ekkor már jól esett megállni. Teletöltöttem a kulacsokat, bespejzoltam a műzliket néhány banánnal, aztán nyomás tovább. Az északi partra érve teljesen más útviszonyok fogadtak. Csak hosszas tekerés után lehetett beérni egy-egy kisebb bolyt, akikre rá lehetett csatlakozni, majd a szélárnyéktól kicsit felfrissülve továbbhaladni. Emelkedő emelkedő hátán és hát fogytán az energia. Kezdett rendkívül kényelmetlenné válni a nyereg, és percenként kellett fogást váltani a kormányon: az ember válla majd leszakadt. Ilyenkor az ember önkéntelenül el kezd matekolni, hogy hát nem lett volna érdemesebb az elején kicsit jobban spórolni az erővel és nem előzni mindenkit bolyoktól leszakadva, de aztán...  mivel a váll épp úgy fáj a folyamatos támaszkodás miatt és a nyereg is ugyanúgy nyom 40 km-es sebességnél, mint 25-nél, így inkább arra jutottam, hogy jobb minél hamarabb túl lenni rajta...

A harmadik pihenőállomás a 118. kilométernél volt és már úgy vártam, mint a messiást. Itt már annyian hevertek a fűben, hogy szinte alig találtam helyet, a bringának meg egyenesen keresgélni kellett egy szabad fatörzset letámasztani. Jó 20 perc után tudtam csak rászánni magam az indulásra.

Az elkövetkező órákban már csak a maradék erőm helyes beosztására koncentráltam és egyúttal elhatároztam, hogy beszerzek egy kormány-könyöklőt...

Balatonfüred, Csopak, Alsóőrs... Időnként fel-felbukkant egy-egy magányosan, lassan, de egyenletesen haladó kerékpáros, akik valamelyik pihenőmnél előzhettek meg. Az idő lelassult. 10 km megtétele száznak tűnt.

Csak annyit tudtam, hogy az utolsó pihenőállomás Balatonalmádiban lesz, arra viszont nem számítottam, hogy egy ritka jó lendületet adó lejtő legalján, ami miatt satufékkel kellett feladni a lendületet. Voltak is, akik inkább meg sem álltak. Itt is mindenütt holtfáradt bringások hevertek a földön, még a betonon is. Vagy negyed órába került, mire újra képes voltam ráülni a gépre, hogy a visszalévő 45 km-t megtegyem.

Az Akarattya utáni hosszú emelkedőtől, ahogy közeledett, úgy tartottam egyre jobban. Aztán persze mint mindennek, ennek is vége szakadt egyszer és az üdítően ható lejtő aljától kezdve elhagytam az északi partot. Itt ismét egyre több kerékpárost sikerült beérnem. Néptelen búzatáblák között haladva, majd némi emelkedők leküzdése után csatlakoztunk be 7-es főútra, amely elvisz a paradicsomnak tűnő Siófokig. Sóstó, Szabadifürdő. Csak pár kilcsi van vissza. Utolsó erőimet bevetve sikerült ismét síkon folyamatos 35 km feletti sebességgel közelíteni a célhoz, amely most még mindig olyan messzinek tűnt, mint a maraton legelején 50 km.

A cél a Siófoki Fő utcában volt a stadion mellett. Innen kellett egyénileg legurulni a móló előtti területre, ahol egész napos rendezvény volt. Az időben beérkező résztvevők sportmasszázst kaphattak, ha volt türelmük kivárni a sorukat. A masszír igazi mestermunka volt. Ennek köszönhető, hogy semmi, de semmi izomlázam nem volt sem másnap, sem harmadnap. A maraton leggyorsabb teljesítője 5 óra 6 perc alatt ért a célba. Ez durván negyvenes átlagot jelent.

A Tour de Pelso fináléjaként az indulók között a szponzorok ajándékait sorsolták ki, amiről mindenképpen kell ejtenem néhány kritikus szót. Kb. 150 kézipumpa és kerékpárlámpa került kisorsolásra és kiosztásra, majd sorra kerültek az értékesebb darabok is, mint például komplett kerékpárok, karbon nyeregcsövek, karbon kulacstartók, titán kerék-gyors-zárak... Mivel a konferanszié belefáradt a számok mondogatásába, gyorsítás képpen, spontán a karbon nyeregcsövekhez adta a karbon kulacstartókat is. Az egyik segítője jelezte neki, hogy talán nem kéne azt a néhány darab 6000 ft-os kulacstartót a szintén néhány darab 25 000 ft-os nyeregcsővel együtt adni, hisz külön-külön is komoly ajándék lehetne mindegyik és annyival is több versenyző juthatna ajándékhoz, de a konferansziét nem érdekelte a disszonancia és csak legyintett - így hamarabb túl vagyunk rajta - mondta...

Végül egy váratlanul lezúduló záporeső csendesítette el a teret végleg lezárva az idei Tour de Pelso rendezvényt.

Pozitívumok:

- Kiváló haladási lehetőség főutakon

- útirányt jelző zászlók és segítők megakadályozták az esetleges eltévedést

- 40 km-enként pihenő és ellátmány

negatívumok:

- Egy helyen tévesen lett kihelyezve egy útirányt jelző zászló, ami valami gyümölcsöskert irányába vitte volna le a főútról a versenyzőket

- Nem mindenkinek jutott lábmasszázs. A rövidített, 76 km-es távot teljesítők, mivel előbb beértek, kaptak, a 204 km-es távot szintidőn belül teljesítők jó része viszont lemaradt róla.

- A tombola- nyeremények elosztása (értékes ajándéktárgy az értékessel együtt adva, hogy "gyorsabban haladjunk") igazságtalanság érzetét keltette sokakban és az is volt.

Mindennel együtt egy kiváló sportesemény volt a 2011-es tour de Pelso. Jövőre gyertek még többen!

Ksatriya legújabbja...

Mert azért ő sem a napot lopta az elmúlt bejegyzéstelen napokban...

Még mindig téma a társadalomban a "mocsok gazember rendvédelmi dolgozók" szolgálati nyugdíja. Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz a nép azt harsogja, amit mondanak neki., hogy harsogjon. Ha az újságírók éppen azt hazudozzák, hogy a rendőrök mind 35 évesen mennek nyugdíjba a "mi pénzünkön", akkor a nép ezt fogja elhinni, ha pedig azt, hogy a rendőrök nőket erőszakolnak, akkor azt. (Volt már példa mindegyik rémhírre...)

Igazából a sikeres propaganda hatására a társadalmat sikerült felheccelni a rendvédelmi dolgozóknak 25 év után kijáró esetleges kedvezményes szolgálati nyugdíj ellen. Jól is hangzik azt harsogni, hogy a rendőr, a tűzoltó, a katona 40 évesen, sőt 35 évesen, sőt 20 évesen nyugdíjba mehet... Ez egy következetes terv része volt, hogy könnyebben lehessen elvenni az utolsó törvényes kedvezményt a társadalom lábtörlőitől.

A valóság viszont az, hogy amikor a mai rendvédelmi dolgozók elkövették azt a hibát, hogy mundért húztak, akkor kötöttek egy megállapodást az állammal, hogy 25 év szolgálat után, ha még nincsenek 50 évesek, de amennyiben átszervezés miatt megszűnik a beosztásuk, vagy szolgálatra egészségileg alkalmatlanná válnak, akkor élhetnek a nyugdíj lehetőségével. Ezért cserében az illető lemond arról, hogy karácsonykor, húsvétkor, szilveszterkor, szülinapkor stb. otthon legyen, elfogadja állampolgári jogainak bizonyos korlátozásait, elfogadja, hogy szigorú függelmi rendben, parancsuralmi rendszerben katonáskodik 30-40-50 évesen is, hogy bizony időnként molotov-koktélokkal dobálhatják meg büntetlenül hülye-gyerekek, hogy büntetlenül rágalmazhassák, feljelentsék, ezzel ellentétben őt katonai bíróság elé állíthatják minden nyavalyáért. Az ember mérlegel és dönt: vállalja, vagy nem vállalja az állam bácsi eme remek ajánlatát.

Akik a mundért választották, azok vállalták azt, amit a nagy többség nem vállalna, és ezért cserében joggal várhatja el, hogy az állam bácsi is betartsa az általa hozott törvényben leírt ígéretét.

Ezzel szemben állam bácsi most jól felhecceli a népet, hogy ne kelljen betartania a "szép szót".

Na, hát ez zajlik most.

Természetesen lehetne a szabályozáson változtatni/szigorítani etikusan, sportszerűen is. Igen. Azzal, ha az újonnan felszerelőknek már más feltételeket szabnának, más kedvezményekkel, senkinek sem lehetne egy szava sem. Max. kevesebb épeszű ember jelentkezne erre a hivatásra...

Egyébként megjegyzem, ha már úgy is divat az Európai Unióval példálózni, hogy például Szlovákiában 15, azaz tizenöt év szolgálati viszony után mehetnek nyugdíjba a rendőrök és senki sem nyafog emiatt... Mindenkinek áll a zászló. Lehet jelentkezni!

Kapcsolódó bejegyzés: Miért mehet a rendőr korábban nyugdíjba?